Tissot óra hölgyeknek és uraknak

Tissot karóra

A dominancia és az erő hangsúlyozása a megjelenésünk néhány részletében, kifejezetten jót tesz a kisugárzásunknak, hiszen olyan személy látszatát kelti, aki tudja, mit akar, és hogyan érje azt el. A férfiaknak és hölgyeknek egyaránt gyártott Tissot karóra előhozza a viselőjéből a rejtett tartalékokat, erőt és határozottságot sugall.

Természetesen ez nem azt jelenti, hogy a kiegészítők ne lennének elegánsak, csupán annyit, hogy az energikusabb jegyek jobban dominálnak azokban. Szerencsére a karórák szerepe korántsem hanyatlik, okostelefonok ide vagy oda. Az azonban biztos, hogy az egykori időmérő funkciójuk mellett az esztétikum is hatalmas szerepet játszik, ha arról beszélünk, milyen egy prémium óra.

A Tissot pedig minden jel szerint ebbe a kategóriába tartozik. Az órák színvilágukban roppant változatosak, de a fekete, a barna és az ezüstszürke szinte minden darabnál jelen vannak. Ráadásul a Tissot tipikusan olyan árkategóriával rendelkezik, amit a családi kassza kifosztása nélkül is megengedhetünk magunknak.