gyerekülés

A gyerekülés feltétlenül szükséges

Minőségi gyerekülés

Az autó biztonsági öve csak bizonyos magasság fölött nyújt kellő védelmet, ugyanis ha valaki ennél a megszabott határnál alacsonyabb, akkor könnyedén kicsúszhat alóla egy esetleges baleset során. Többek között, emiatt foglalták törvénybe a gyerekülés használatát, ugyanis a kicsiket nélküle nem tudja megtartani az öv.

Ugyanakkor a gyerekülés nemcsak magasítóként szolgál, hanem a fékezésekből, balesetekből adódó behatásokat is tompítja, így például nem fog a gyerkőc akkorát rándulni, illetve az ütések sem fogják akkora mértékben érni. Tehát belátható, hogy az erre vonatkozó jogszabály nem véletlenül született meg. Olvasd Tovább

A gyerekülés modellek végtelen választéka

Minőségi gyerekülés

A gyerekholmik a kereskedelem egy egészen különálló és jelentős méretű részét képezik. Éppen ezért, gyerekülés terén is akkora a választék, hogy teljesen el lehet veszni a különféle márkák, kialakítások, technológiák, színek és formák között. Egy kis utánajárás nélkül az sem tudják a szülők, hogy merre forduljanak és mit érdemes egyáltalán számba venni.

Legyen drága a gyerekülés vagy olyan márka terméke, amiről már akkor is hallottak, amikor nem volt gyerekük? Esetleg a kényelmet és a használhatóságot helyezzék előtérbe? Nehéz kérdés, de nem megválaszolhatatlan. Ugyanis az ADAC és az ÖAMTC olyan gyerekülés teszteket állítottak össze, amelyek alapján nagyon könnyen eldönthető, hogy egyik vagy másik termék felel meg az elvárásoknak, igényeknek. Olvasd Tovább

A gyerekülés vásárlás biztonsági szempontjai

Gyerekülés vásárlás

Gyerekülés vásárlás

Sehol sem kell körültekintőbbnek lenni, mint amikor a saját gyermeküknek szereznek be eszközöket. A gyerekülés vásárlás nemcsak esztétikailag és anyagában kell megfeleljen az elvárásoknak, hanem sokkal inkább biztonságtechnikailag kell megvizsgálni azt. Az ülés az életkornak és az autó paramétereinek is megfelelő kell legyen.

Azokat a babákat, akik még nem tudnak stabilan ülni, hátra dönthető ülésbe kell tenni. Így lehet csak rögzíteni a babát az ülésben úgy, hogy ne mozdulhasson ki még akkor sem, ha esetleg valaminek nekiütközik az autó. A párnázottság és a bővíthetőség is fontos szempont a választásnál. Olvasd Tovább