A gyerekülés feltétlenül szükséges

Minőségi gyerekülés

Az autó biztonsági öve csak bizonyos magasság fölött nyújt kellő védelmet, ugyanis ha valaki ennél a megszabott határnál alacsonyabb, akkor könnyedén kicsúszhat alóla egy esetleges baleset során. Többek között, emiatt foglalták törvénybe a gyerekülés használatát, ugyanis a kicsiket nélküle nem tudja megtartani az öv.

Ugyanakkor a gyerekülés nemcsak magasítóként szolgál, hanem a fékezésekből, balesetekből adódó behatásokat is tompítja, így például nem fog a gyerkőc akkorát rándulni, illetve az ütések sem fogják akkora mértékben érni. Tehát belátható, hogy az erre vonatkozó jogszabály nem véletlenül született meg.

A kicsik épségét, jóllétét szolgálja és adott esetben az életét védi. Ellenben az sem mindegy, hogy milyen gyerekülés kerül használatba. Erre vonatkozóan is vannak bizonyos előírások, de a legbiztosabb, ha a tesztek alapján döntjük el, hogy melyiket vegyük meg. A gyerekülés tesztek kiemelkedő eredményt elért darabjai a törvényi előírásoknak egész biztosan megfelelnek, de még ezen elvárásoknál is sokkal nagyobb kényelmet és biztonságot nyújtanak.