Hangyairtó szer a hívatlan vendégek ellen

Nagyon kellemetlen érzés, amikor az ember otthonában hangyák jelennek meg és élelmet meg vizet keresgélnek. Szerencsére többféle hangyairtó szer is rendelkezésre áll mostanában, amelyekkel hatékonyan fel lehet venni a harcot ellenük. Ilyen a Piretrin Extra hangyairtó szer is, ami por formájában kapható és a különféle rovarok, ágyi poloskák, csótányok, bolha, tetű és kullancs ellen egyaránt hatásos. Persze arra is jó, hogy ezen kártevőknek megelőzzük a letelepedésüket.

Alkalmazása nagyon egyszerű, a rovarok vonulási útvonalának környékére vagy rejtekhelyeikre kell hinteni, majd szükség esetén pár hét után meg kell ismételni a műveletet. Kültéri alkalmazásra pedig a Biotoll Neopermin hangyairtó szer kapható 1 kilogrammos kiszerelésben.

Hangyairtó csapdát is lehet alkalmazni, ami elősegíti egész hangyabolyok kihalását azáltal, hogy a rovarok a fészkükbe hordják és azzal táplálkoznak az ott tartózkodók is. Ne tűrje tovább, hogy az apró állatok megkeserítsék az életét, hanem vásároljon, majd irtsa ki minél hamarabb a termékeinkkel!