Hogyan készül a rosé bor?

Rosé bor
Rosé bor

Bár a pálinkát tartjuk nemzeti italunknak, azért a boroknak is fontos szerep jut. Ne feledjük el, hogy hazánkban számos jelentős szőlőtermelő vidék van. Elég csak Tokajt vagy Badacsonyt megemlíteni és máris a minőségi borok jutnak az eszünkbe.

A fehér és a vörös mellett, a rosé bor is jelentős szerepet kap a nagy lakomák idején. Ez egy igen különleges ital, ami végtelenül egyszerű eljárás során keletkezik. Sokan úgy hiszik, hogy a rosé bor a fehér és a vörös házasítása során jön létre, de ez valójában nem így van.

Az ilyen rózsaszín árnyalatú borokat is éppen olyan kék szőlőkből készítik, mint a vöröst. Annyi a különbség, hogy az utóbbiakat darálás után több ideig hagyják állni. Ez idő alatt a szőlőszemek héjából kioldódik a vörös festékanyag, ami majd a bor színét adja.

A rosé bor készítése során azonban nem hagyják olyan sokáig állni a mustot a héján, így nem lesz ideje kioldódni annyi festékanyagnak. Emiatt ennek a bornak csak egy halvány, jellegzetes színe lesz. De nemcsak a színe lesz jellegzetes ennek az italnak, hanem az íze is.