Mit jelent közokirat-hamisítás?

Közokirat-hamisítás
Közokirat-hamisítás

Miután meggondolatlanul cselekedett, és emiatt bűncselekmény elkövetésével vádolják, tájékozódjon, kérjen segítséget. Tudta, hogy a közokirat-hamisítás ma már nem csak papír alapon követhető el, hanem elektronikus iratokon is? Hogy emiatt akár öt évig terjedő börtönbüntetést is kaphat?

Ezt ne kockáztassa meg. Ha már elkövette, akkor keressen tapasztalt védőügyvédet. Tájékozódjon, elsősorban arról, hogy mit jelent maga a közokirat-hamisítás. Vannak esetek, amikor már az előkészület is büntethető, és az is előfordul, hogy valaki gondtalanságból követi el a bűncselekményt.

Az tanácsoljuk, hogy minden esetben, már a gyanú felmerülésekor, azaz időben keressen tapasztalt védőügyvédet. Így kisebb lesz az esélye annak, hogy esetleg további bűncselekmény elkövetésével vádolják meg, vagy súlyosbít az ügye megítélésén. Ha nincs tisztában a törvényekkel, látogasson el a Vidákovics Ügyvédi Iroda honlapjára.

Ez azért is hasznos, mert az itt megszerzett tudás birtokában a későbbiekben elkerülhet közokirat-hamisítást, egyéb törvényszegést. Mint tudjuk, az hogy nem ismeri a törvényeket, nem mentesíti a büntetés alól. Ez nem azt jelenti, hogy nincs megoldás, de kérjen időben segítséget. Ha ismerteti védőjével a pontos körülményeket, azzal a saját védekezését segíti.